Személyiségzavarok
A személyiségzavarral küzdő páciensek általában valamilyen hangulati vagy szorongásos panasz, esetleg kapcsolati probléma miatt keresnek segítséget, és csak később tűnik fel nehézségeik hátterében a személyiségszintű probléma.
A személyiségzavarok gyakorisága kb. 6% a teljes népesség körében, és 50% körüli a pszichiátriai ellátásban megjelenők között. Személyiségzavarokban a viselkedés és a belső élmények tartósan eltérnek a kulturális elvárásoktól, a személy ilyen jellegű vonásai rugalmatlanok, stabilak, nagymértékben rontják az életminőséget és jelentős distresszt okoznak a személy számára. Szembetűnő jellegzetesség, hogy a páciensek nehezen tudják saját gondolataikat és érzéseiket megérteni és megfogalmazni, nehezen működnek együtt a kezeléssel, a terápiás kapcsolat fenntartása gyakran megterhelő számukra. Az ilyen páciensek többnyire nem egyértelmű, krónikus és szerteágazó panaszokkal érkeznek a szakemberhez. Diagnosztizálásukban nehézséget jelent, hogy a személyiségzavar tüneteit rendszerint valamilyen egyidejűleg fennálló szorongásos vagy hangulati zavar tünetei fedik el.
A személyiségzavarokat a jelenleg alkalmazott osztályozási rendszerek 3 csoportra osztják: a különc (paranoid, szkizoid, szkizotip), a dramatikus (hisztrionikus, borderline, nárcisztikus, antiszociális), és a szorongó (kényszeres, dependens, elkerülő) csoportra. A betegség diagnózisát akkor adhatjuk meg, ha a páciens tünetei megfelelnek bizonyos számú és típusú kritériumnak.
Hosszú évtizedekig a személyiségzavarok kezelésében a pszichoanalitikus szemlélet volt az elfogadott megközelítés. A kognitív viselkedésterápiás szemléletben csak később, a 20. század végén jelentek meg olyan eljárások, melyeket személyiségzavarral küzdő páciensek számára dolgoztak ki. Ennek köszönhetően láttak napvilágot olyan kezelési módszerek, mint például a sématerápia. Emellett az 1980-as évektől kezdve egyre nagyobb teret nyert a személyiségzavarok kezelésében a kiegészítő pszichiátriai gyógyszeres kezelés is.
Vizin G., Szuromi B.: Új irányok a személyiségzavarok kezelésében. Orvostovábbképző Szemle, 2016/3
Share this page